Bükki Nemzeti Park Igazgatósága
3304 Eger, Sánc u. 6.
Tel.: 36/411-581
e-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu
Az Északi-középhegységnek a többi vulkánikus hegyeitől eltérő földtörténeti múlttal rendelkező tagja a Bükk. A hegység nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek, főként dolomit és mészkő építik fel. 800 méternél magasabb fennsíkját meredek sziklaszirtek, a Bél-kő, a Pes-kő, a Tar-kő, a Vörös-kő és a többi "Kövek" ölelik körül, melyekről csodálatos kilátás nyílik a hegység lábára. Az 1976-ban 38.815 hektáron létesített Bükki Nemzeti Park mintegy 95 százalékát erdő borítja. Fokozottan védett területe 5.704 ha.
A Bükk-fennsík felszínét a legkülönbözőbb karsztformák: töbrök, víznyelők, zsombolyok teszik változatossá. A Bükk-hegységben több mint 850 barlangot ismerünk. Közöttük található az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély István-lápai-zsomboly. Jelentősebb barlangjai: a kiépített lillafüredi Anna és Szent István-cseppkőbarlangok, a miskolctapolcai Tavasbarlang, valamint a szabadon látogatható Szeleta- és Balla-barlang. Forrásai, patakjai bővizűek. A vidék nevezetessége a Szalajka-patak mésztufa gátakon 17 m magasról aláhulló Fátyol-vízesése.
A bükki erdők közül legelterjedtebbek a cseres-tölgyesek, melyeket a magasabb régiókban gyertyános-tölgyesek, majd kb. 600 méter fölött a hegyvidéki bükkösök követnek. A BNP egyik legérdekesebb helye az Őserdő, melynek bükkfái 180-200 évesek. Területén több mint 100 éve nem végeznek erdőművelési tevékenységet. Itt a fák "állva halnak meg". A hegységben a bükkösök mellett előfordulnak fenyvesek is, melyek kivétel nélkül telepített erdők.
A fennsíkon a töbrökkel tagolt rétekhez kapcsolható a legváltozatosabb növényvilág. Olyan ritka növényfajok élnek itt, mint a tűzliliom, a karcsú- és a moldvai sisakvirág, a sárga ibolya valamint az északi sárkányfű. A legeltetett hegyi rétek jellegzetes ékessége a nemzeti park emblémájában is szereplő szártalan bábakalács. Az orchideák közül legféltettebb a papucskosbor.
A nemzeti park rovarvilágának kiemelkedően értékes tagja a bükki szerecsenboglárka. A hegyvidékekre jellemző fajok közül külön is említendő a havasi tűzlepke, a havasi cincér, az alpesi gőte, a gyepi béka, a sárgahasú unka, a fehérhátú fakopáncs és a hegyi billegető. Olyan ritka, fajok költenek itt, mint kövirigó, a holló, az uhu és a ragadozók közül a fokozottan védett parlagi sas, a kerecsensólyom vagy a kígyászölyv. A hazánkban élő denevérfajok szinte mindegyike előfordult már a Bükkben.
Az emlősök közül a hiúz már több mint tíz éve állandó lakója a bükki erdőknek. Rokonának, a szintén óvatos vadmacskának jóval népesebb állománya él ezen a vidéken. A nagyvadak közül gyakori a gímszarvas és a vaddisznó. A Bükk-fennsíkon legel a híres lipicai ménes.
Ember már jóval az időszámítás előtt is élt a hegységben. Ennek bizonyítékaként a régészek több barlangban megtalálták a Neander-völgyi ősember eszközeit, csontmaradványait is. A vadászatot és a gyűjtögetést később a nagy mésztartalmú kőzetekre alapozott bányászat, a mészégetés, a hutákban a káliüveg-előállítás, az üvegmívesség, a massákban a fémmívesség, és az összefüggő erdőségeken alapuló fakitermelés, a szénégetés, valamint a kézműipar váltotta fel. A hegycsúcsokon avar sáncok, várak, leomlott falainak maradványai láthatók.
A látogatók a környék településein: Szilvásváradon, Lillafüreden, Répáshután, Bükkszentkereszten, Újmassán és Hámoron állandó kiállításokon nyerhetnek betekintést a Bükk természeti értékeibe, a kulturális és ipartörténeti múltba. Télen a kiépített pályákon a sízésre és szánkózásra is lehetőség nyílik
Megy a csiga
hazafelé ...
Honnan is jöttem?
Hova is megyek?