Domokos Katalin tanárnő sikeres pályázata révén részt vehetett az eTwinning nyitókonferencián. Élménybeszámolója itt és az eTwinning weblapon egyaránt olvasható:

Élményeim

Rutinos utazó vagyok, mégis mindig örömmel, vegyes izgalommal tölt el, ha olyan városba látogathatok el, ahol még nem jártam. Most mégis elsősorban az izgatott, hogy milyen mentalitásúak, felkészültségűek tanártársaim, akik Európa 25 országából gyűltek össze az esemény kapcsán. Hogyan élik hétköznapjaikat, milyen problémákkal szembesülnek nap mint nap, milyen területeken vannak sikereik, mi az, amiben hasonlítunk, mi az, ami összeköt bennünket, és persze kik azok az emberek, iskolák, akikkel a közeljövőben szorosabban is együtt tudnánk működni az internet segítségével.

A péntek délutáni nyitókonferencia az ilyenkor szokásos bevezető üdvözlő beszédek jegyében telt. A hallgatóság körében meglepően sok volt a férfi.(Ez a tény, ismerve a hazai pedagógustársadalom elnőiesedésének mértékét, különösen szembeötlő volt.) Az este folyamán már volt arra lehetőségünk, hogy ismerkedjünk, kötetlenebb beszélgetéseket folytassunk, esetleg rátaláljunk annak az iskolának a képviselőjére, akivel szívesen dolgoznánk együtt egy projekt keretében.

A konferencia számomra legérdekesebb része szombat délelőtt zajlott. Kiscsoportos találkozók, ún. workshopok keretében alkalmunk volt arra, hogy betekintést kapjunk külföldi iskolák tanítási gyakorlatának abba a részébe, amely projektmódszeren, bilaterális vagy multilaterális kapcsolatokon alapul.

Az első, általam látott példa egy német-francia együttműködést mutatott be. Angoltanárként érdeklődéssel figyeltem, hogy a levélírás tanításában (lsd. nyelvvizsgák, érettségik örökzöld feladata!) milyen lehetőségeket kínál egy ilyen partnerkapcsolat. A motivációt, amelyet egy valós kapcsolat, esetleg alakuló barátság jelenthet a levélírásban, azt hiszem, nem kell magyarázni. Viszont újdonság volt számomra, hogy a portálon, ahol a gyerekek levelezése zajlott, a tanárok elhelyeztek linkeket, amelyek tartalmazták a levelezés folyamán leggyakrabban használatos szófordulatokat, nyelvtani szerkezeteket, mindezt különböző nyelvi szinteken. Egyszerű, de jó ötlet elmenteni, megőrizni a megírt leveleket, hiszen így mindenki önmaga láthatja, ellenőrizheti, hogy időről időre mennyit változott, fejlődött nyelvtudása.

A következő egy holland projekt bemutatása volt. Több mint 10 ország iskolája részvételével, 10 héten keresztül zajló projekt ismertetését hallottuk, az ötlet megszületésétől a projekt értékeléséig. Jó példa volt arra, hogy egy egyszerű ötlet kapcsán - minden héten más országbeli osztály egyetlen kérdést tehet fel, amelyet a többieknek egy hét alatt kell megválaszolniuk – milyen jó alkalom nyílik egymás kultúrájának, eltérő problémáinak, hétköznapjainak megismerésére,nyelvgyakorlásra. Nem utolsósorban a projekt iskolapéldája volt a pontos tervezésnek és adminisztrációnak.

A délutáni program legérdekesebb része az a svéd bemutató volt, amely a „Tanuló tanár” címet kapta. Olyan, általam is szinte naponta érzékelt jelenségekről volt szó, mint a tanár módosuló szerepe az osztályteremben a tanítási-tanulási folyamat során, a tudás közvetítésének és megszerzésének új csatornái, a tanulási folyamat átalakulása, a megváltozott tanulási környezet stb. A nap folyamán lehetőség volt további ismerkedésre, partneriskola keresésére, saját iskolánk regisztrálására az eTwinning portálon. (Ami nem mindig ment zökkenők nélkül. Hiába, a technika nem válogat nyugat és kelet között...) Vasárnap délelőtt, a konferencia zárása előtt, alkalmunk volt arra, hogy országonként összegezzük tapasztalatainkat, további teendőinket. Mindezt nemzeti irodánk munkatársai, a projekt hazai koordinátorai részvételével, segítségével tettük, tehettük.

Bevezetőmben arról írtam, kíváncsi voltam, milyenek a többi nemzet tanárai. Beszámolómból reményem szerint kiderült, hogy hozzáértésükhöz, lelkesedésükhöz, kitartásukhoz nem fér kétség. És milyen érzés Brüsszelben magyar tanárnak lenni? Érzékelve, hogy saját iskolám, a csongrádi Batsányi, számítástechnika szakos kollégáim pályázó kedvének és ügyességének köszönhetően rendelkezik olyan gépparkkal, programokkal, amely lehetővé teszi egy testvériskolai projekt indítását, jó. Érezve a szimpátiát, amelyet Magyar Bálint oktatási miniszterünk üzenete keltett a hallgatóságban, szintén jó. Többen megjegyezték, milyen jó nekünk, hogy a mi miniszterünk ennyire pozitívan áll hozzá a számítástechnika iskolai alkalmazásához. (Meglepő volt számomra, hogy nem minden tagország rendelkezik az eSchoolnet nemzeti megfelelőjével, a mi Sulinetünkhöz hasonló portállal.)

Viszont voltak pillanatok, mikor igencsak elgondolkodtam azon, hogy hol tartunk együttműködési készség, kezdeményezőkészség, a projektben való gondolkodás tudománya terén. Ugyanis az ismertetett, gyakran multilaterális kapcsolatokra épülő projektek esetében egyszer sem hangzott el Magyarország neve. Szlovákia, Csehország, Szlovénia, a még egyelőre csak csatlakozásra váró Románia azonban gyakran szerepelt partnerként.

Úgy tűnik, ez a század is feltette számunkra az időről időre ismétlődő kérdést: haladás vagy maradás? Arany Jánost idézve:”Hajt az idő, nem vár:” És rajtunk, tanárokon sok múlik, hogy a jövő nemzedéke képes lesz-e európai kortársaival együttgondolkodni, együttdolgozni, nem csupán azonos idegen nyelveket beszélni. Ezen készségek elsajátítására jó lehetőség lehet az eTwinning.

Domokos Katalin
Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola