Túraszervezés

A természetjárás legegyszerűbb formája a kirándulás. A túra már komolyabb fizikai testedzést és pszichés teljesítményt jelent. A túravezetést szervezett keretek között vagy önképzéssel, de meg kell tanulni, hiszen a vezető erkölcsi, szakmai és büntetőjogi felelőssége egyaránt nagy. Ezért is fontos az alapos felkészülés, amivel a várható problémák bekövetkezésének valószínűsége csökkenthető. A túra szervezőjének szakmai-, pedagógiai ismeretekkel és megfelelő egészségi állapottal kell rendelkeznie.

Mint minden szervezés, így a túráé is a következő szakaszokra bontható:

  • Tervezés
  • Szervezés
  • Végrehajtás (lebonyolítás, vezetés)
  • Végrehajtás utáni tennivalók

A túra tervezése

Egy túra tervezését alapvetően befolyásolják a következők:

  • A túra célja (hová, milyen céllal szervezik), időtartama
  • A résztvevők létszáma, összetétele
  • A közlekedési lehetőségek
  • A túra költsége
  • A szállás

A vezető kiválasztása után a következő feladat az útvonal meghatározása. Kezdő és végpontját úgy kell meghatározni, hogy az közlekedési eszközzel elérhető legyen. Időtartamát az útvonal hossza, a terepviszonyok, a pihenésre étkezésre és a látnivalók megtekintésére fordított idő, valamint az időjárás határozza meg.

A túra szervezése

Első a tájékozódás, adatgyűjtés az útvonalról térképek, útikönyvek, a terepet ismerők felvilágosításai alapján. Az utazás, szállás, közös étkezés és egyéb közös költségek (pl. belépők) ismeretében készíthetjük el a költségvetést.

Az utazáshoz tömegközlekedés esetén célszerűbb a vasutat választani, a méretes hátizsákok, hálózsákok, esetleg sátrak valamint a különféle kedvezmények miatt. A MÁV -nál lehetőség van együttes elhelyezés igénybevételére is. Az utazás megszervezéséhez kedvenc barátnőnk Elvira jól használható segítséget nyújt.

Ha már megyünk valahová, (ritkán) aludni sem árt. A szálláshely megválasztását megszabja az évszak, a "pénztárcánk", a program, a túra célja, a résztvevõk felkészültsége és felszerelése.

A legizgalmasabbak azok az éjszakai menedékek, ahol védett helyen, de mégis szabad levegõn vagyunk. Elvileg bő a választék, a gyakorlatban azonban éppen ott és akkor nincs ilyen, amikor a legnagyobb szükség lenne rá: esőbeálló, barlangfülke, sziklaterasz, szénakazal, présház verandája, magasles, kilátó, vagy bármi más. A legutolsó leginkább szél és csapadékmentes nyári éjszakán az igazi.

Kellemes szálláshely a sátortábor, igaz, ennek is vannak fokozatai; mert lehet a tábor a "zöldben", a falu szélén, vagy kempingben. A legkényelmesebb szállás a kőház, faház, de itt is van rangsor: kulcsosház, turistaház, turistaszálló, diákotthon (kollégium).

A szálláshelyek felderítésének is több módja létezik, íme néhány példa:

  • A Magyar Turizmus Rt. évente jelentet meg a kempingektől, turistaházaktól a szállodákig különféle szálláshelyeket tartalmazó kiadványokat, melyhez a Tourinform kirendeltségeiben ingyenesen hozzá lehet jutni.
  • Ugyanezek az Interneten http://www.tourinform.hu/,
    http://www.miwo.hu és
    http://www.hotels.hu címen lelhetők fel.
  • Turistaházakat, kulcsosházakat keresve az Interneten találkozhatunk még a http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szallas/szallas.htm valamint a,
    http://www.c3.hu/~mtszhir/mtsz/hazbiz/hazbiz.htm ,
    címekkel, melyek segítségével mi már több helyen is tudtunk alukálni.
  • Székesfehérvári (8000 Székesfehérvár, Óvoda u.; Tel:22/328-487, fax:22/325-766) központtal létezik A Gyermekek Táborozásáért Alapítvány, akik szálláshelyeket és szervezett túrákat is ajánlanak rendszeresen megjelenő évkönyveikben.
  • Teljesen hagyományosan az adott terület térképének hátoldaláról, vagy egyszerűen telefonkönyvekből is juthatunk szálláshelyekkel kapcsolatos ismeretekhez. Érdemes vállalati üdülőket, pihenőket, kollégiumi szálláshelyeket, iskolákat, önkormányzatokat, megyei természetbarát bizottságokat is megkeresni szállásügyben.

Ha már tudjuk, hová és hogyan utazunk, valamint aludni is van hol, össze kellene fogdosni a népet, akiket erre az élvezetre szeretnénk kényszeríteni. A népszerűsítést az érdeklődés felkeltését túrakiírás, plakát, esetleg belső számítógépes hálózat segítségével is kifejthetjük. Míg a plakátnál általában elég a figyelem felkeltése, a túrakiírásnak több konkrét dolgot is tartalmaznia kellene:

  • a túra célja
  • időpontja
  • útvonala, nehézsége, szintkülönbsége
  • gyülekezés és érkezés helye és ideje
  • részvételi költségek (a befizetés módja)
  • a jelentkezés módja, határideje
  • étkezés módja
  • szükséges felszerelés
  • a túra vezetője (elérhetősége)
  • egyéb tudnivalók

Egy jól szervezett túra pontos időbeosztást is igényel. Átlagosan 4 km/óra sebességgel, és 10 méter szintenként +1 perc menetidővel számolhatunk. Ez persze sok minden függvényében felére, de majdnem duplájára is változhat. Óránként 5-10 perc, a túra felében, kétharmadában 0,5-1 órás pihenő- és étkezési idő tervezhető. Az előre nem tervezett események miatt az ily módon meghatározott menetidőt tartalékidővel kell kiegészíteni.

A túra lebonyolítása, vezetése

Az előkészítés elsősorban elméleti és szervezési felkészültséget követel, maga a túravezetés vezetői képességet igényel. A vezetőnek az egész túra alatt – lehetőleg észrevétlenül – irányítani kell a túra résztvevőit, úgy, hogy a tagok ne a főnököt, hanem segítő barátot lássanak benne. Egyetlen túra sem lehet “eltévedésbiztos”. Ilyen esetben vissza kell menni az utolsó, még azonosítható tereppontig vagy jelzésig, és itt újra kell kezdeni a tájékozódást.

A túravezető leggyakoribb feladatai az indulásnál:

  • jelenlévők regisztrálása
  • felszerelés ellenőrzése
  • egészségi állapot (“de rosszul nézel ki”)
  • igazolványok, iratok, engedélyek, jegyek ellenőrzése
  • szükséges külön felszerelés (pl. elsősegélydoboz) ellenőrzése
  • rövid tájékoztató: bemutatkozás, vázlatos program, utazás, átszállások, stb.

A túravezető leggyakoribb feladatai a túra során:

  • sorrend: elöl a túravezető, hátul a helyettese (nagy létszámnál kisebb csoportokra bontás)
  • a haladási tempó a leggyengébb képességű túratársakhoz igazodik (átl. 4 km/h)
  • indulás után fél órán belül ruha és felszerelés rendezése, hátizsákpántok és cipőfűző igazítása
  • ahol lehet, magyarázunk, magyaráztatunk: látnivalók, összefüggések
  • figyelemfelkeltés ehető- és gyógyító növények iránt
  • tűzvédelmi szabályok betartatása
  • hulladékok megfelelő elhelyezése
  • esetleges baleset, betegség, esetén a segítség megszervezése
  • többnapos túráknál a szálláshely átvétele, rendben tartatása, átadása,

Legyünk rugalmasak, szükség esetén tudjunk változtatni a túraterven. Értékeljük a túrát a résztvevőkkel közösen!

Túra utáni tennivalók

  • adminisztratív tevékenységek: költségek elszámolása, túrajelentés készítése, önértékelés
  • felszerelés karbantartása
  • a kölcsönzött felszerelés visszajuttatása a kölcsönzőbe

Vannak olyan csoportok, akik élményeikről, túráikról részletes naplót vezetnek. Én megnézném ennek egy elektronyos kísérletét…

Táborozás

A táborozás a természetjárás egyik legmagasabb szintű formája. Itt már nem alkalmi vendégek vagyunk, bent élünk a természetben több napon keresztül. Csak a szükséges komfortot teremtjük meg a tábor területén, így szükséges az életformaváltás: "csináld magad, a magad és társaid örömére". Kiszakadva a hétköznapokból kötetlen, és mégis a közösség által szabályozott forma a táborozás.

A táborszervezés legfontosabb tennivalói: az előkészítés, a táborépítés, a tábor programjának megvalósítása, a táborhely visszaállítása eredeti állapotába, a tábor munkájának értékelése.

Vissza a kezdőlapra
Megy a csiga hazafelé ...

Az toúrázásrúl
Honnan is jöttem?

Mit vigyek magammal?
Hova is megyek?

A BJG túrák cimlapjához
Hogy megy ez a gyakorlatban?