2005 –től lehetőség van arra, hogy ötödik tantárgyként (a négy kötelező mellett: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) a testnevelést is lehet választani érettségin.
Elsősorban azok jelentkezésére számítunk, akik ilyen irányban szeretnének továbbtanulni. Főleg testnevelési egyetemre, testnevelési főiskolákra jelentkezőknek ajánlott, de katonai- rendőrtiszti főiskolákra, óvónőképző vagy tanítóképzőbe jelentkezőknek is hasznos. De azok is jelentkezhetnek, akik csak egyszerűen nem ilyen irányban szeretnének továbbtanulni, viszont szeretik a testnevelés és úgy érzik, hogy ebből könnyebben leérettségizhetnek, mint más tantárgyból.
2003. szeptemberétől lehetőség van emelt szinten is tanulni a testnevelést, a tizenegyedik évfolyamon.
2004/2005-ös tanévben csütörtökönként a 7-8. órákban tartjuk a foglalkozásokat a tizenkettedikeseknek. Más évfolyam érdeklődői is résztvehetnek.
A testnevelés érettségi két részből áll: elméleti (1/3) és gyakorlati (2/3).
A teljesítendő feladatokat az alábbi linkekben próbáltam összegyűjteni:
Témakörök és
javasolt tételek valamint a pontozásuk (2005. április 6.)
Legeslegfrisebb leírás (2004. szeptember 22.)
Ugyanez a
neten: http://www.om.hu/letolt/kozokt/erettsegi2005/tanaroknak/testneveles/testneveles.htm
Legfrisebb
részletes leírás (2004. február 18.)
Legutóbbi részletes leírás (2003. április)
Érettségi tervezet (2002. január)
Mintafeladatok (2003.szeptember)
Segítségképpen
kidolgoztuk az érettségi szóbeli tételeket:
Emeltszintű A tételsor
Szakszó, név- és fogalomtár, középszintű
Szakszó, név és fogalomtár, emeltszintű
Javasolt
érettségi tételek (A és B tételek kidolgozva, 245 oldal, végleges!)
Különben elkészült az első könyv, ami a testnevelés érettségi szóbeli tételeit dolgozza fel:
Halmosné Móricz Éva szerk.: TESTNEVELÉS kétszintű érettségi vizsga elméleti követelményei (Vas Megyei Pedagógiai Intézet, Szakmai- és Szakszolgálat 2004.)
(A4-es méretű, 200
oldal,
Az iskola könyvtárába két példányban megrendeltük! (2004. október 20-án megérkezett!)