Beköszöntő

 

Tisztelt Olvasók!

Nagy örömmel és jövőbe vetett reményekkel ajánlom mindenki figyelmébe újonnan megjelenő iskolaújságunkat!

Vallom, hogy közel ezerfős intézményi közösségünk olyan sok információval, érdekességgel, újdonsággal, eredménnyel, kezdeményezéssel, ötlettel, véleménnyel, helyi életünkről alkotott gondolattal rendelkezik, hogy ez mindenképpen indokolja egy helyi orgánum működtetését. Arról nem is beszélve, hogy számos diákunk a vers- és prózairodalomban is próbálgatja már szárnyait.

A fentiekkel, úgy gondolom, mindenki messzemenően egyetért velem. A probléma csak az – régi időktől fogva - , hogy kik legyenek azok, akik ezeket az iskoláról szóló híráradatokat megírják, megszerkesztik, sokszorosítják és terjesztik. A korábbi időkben ez úgy működött, hogy egy-két tanuló vagy osztály, egy-egy lelkes nevelőt maga mellé állítva, vállalta az induláskor nem is olyan nehéznek tűnő feladatot, és megjelent az első, a második, azután jó esetben még néhány szám. Az időközök azonban egyre hosszabbra tágultak, mert a gyakorlat rengeteg olyan gondot vetett fel, amit nem néhány ember, hanem csak nagyobb szerkesztői kollektíva tud megoldani. A most újrainduló iskolaújságunk Gulyás Erika és Blázsik Tünde tanárnők segítségével talán elkerülheti a korábbi kiadványaink “kifulladásos” betegségeit. Bízom benne, hogy sok diákunk folyamatos, tevékeny részvételére számíthat, és e színes iskolai életünket hűen tükröző orgánumnak jelentős olvasótábora lesz.

Egy újságban a hirdetéseknek is szerepe van. A hellyel való takarékosság jegyében most a hirdetések tömörségével jelzem, mire és kikre van szüksége az újságnak.

A szerkesztőségnek kell/enek/:

- rengeteg jó írás az iskolai élet minden területéről / osztályokból, szakkörökből,

- sportkörökből, kollégiumból, tantestületből /,

- olyanok, akiknek vannak közölhető verseik, rövid írásaik,

- akik szerkesztenek,

- akik illusztrációt készítenek,

- akik a másolás nem mindig lélekemelő magaslataival is megbirkóznak,

- akik az újság terjesztésében részt vállalnak,

- akik szponzort, hirdetőt tudnak beszervezni.

Kérem az iskola minden tanulóját, dolgozóját, hogy érdeklődéséhez és erejéhez mérten legyen segítségére a szerkesztőségnek. Magam is ezt fogom tenni!

Fábián György
igazgató