2002. május 29.

A Függetlenség napja.

A BJG-ben diákok százezrei özönlöttek ki a napsütötte udvarra, hogy megtekintsék, amint egy kommandós csoport épp nincs ott, mert razziát tartottak valahol Európában, ráadásul még az eső is esett.

A lényegre térve és komolyra fordítva a szót: reggel nyolc óra hat perckor a Tanári Kar 47%-ának közreműködésével előadott verses-zenés darabbal megkezdődött az idei Diáknap. A rímhányó Romhányi szavainak távoztával elkezdődött az én rohangálásom is… Egyszerre kellett volna próbálnom a színjátszó körrel és beszélnem Postáné Pető Györgyi tanárnővel a tanár-diák vetélkedőt illetően, de egyik sem jött össze. Fél lábbal tehát a pinceklubban, fél lábbal az aulában… Így telt el húsz perc, míg végül megtaláltam tanárnőt és meg tudtuk beszélni a teendőket. Két színes mikrofont is sikerült szereznünk: tanárnőé lett a (magyar) narancs, nekem meg a citrom jutott.

Magán a vetélkedőn kijutott a szórakozásból: tornaóra, akrobatika, fejtörő, versírás, Isaura meglelte rég nem látott szerelmét, majd a Múmia is visszatért a milói Vénusz és Michelangelo Dávidjának képében. A sikert mi sem bizonyítja jobban, hogy többször kattantak a fényképezőgépek, mint ahányszor pislogtam az egy óra alatt. A végső igazságos döntetlen után a pinceklubot vettem célba.

Az előadás előtt tartottunk egy aprócska próbát az akkor még szintén aprócska közönségnek és elkezdtük a Nagy Várakozást. A rendező, Posta tanár úr bármelyik pillanatban megérkezhetett és elkezdődhetett volna az előadás, mind a miénk, mind a kicsiké. De nem érkezett meg. Mentőakciót szerveztünk tanár úr elrablására Vágó István székéből, de nem jártunk sikerrel. Maradt a várakozás. A közönség türelmetlen. De végül mégiscsak megérkezett a direktorunk, így olajozottan folyhatott a műsor: a legtürelmesebbek 11: 15-kor tekinthették meg a 10: 30-kor kezdődő előadást. A kicsik egy abszurd darabbal készültek, mi pedig a már Szegedet megjárt Szerel-mesék című apró jelenetekből álló humoros összeállítást adtuk elő. A késéstől eltekintve sikert könyvelhettünk el.

Az előadás után átúsztam a Batsányi-tengeren, és az Aulola cirkálón folyó kívánságműsorba kapcsolódtam be pár szó erejéig, aztán kidőltem. Nagyon fáradt voltam, de hát hiába, nem bírom a stresszt.

A többi műsorról csak kérdezősködtem: a Filmklub egy kemény, ámde nagy mondanivalójú filmet mutatott be: a ’tinédzserek és a szex’ témában, míg a Leszokott Drogosok jó és rossz tapasztalataikat osztották meg a hallgató közönséggel. Az Elvarázsolt Klub is rejtegetett néhány meglepetést az odalátogatók számára – láttam néhány érdekes embert onnan kijönni…

És ami a koronát felrakja a Diáknap okozta örömökre: láttam a Klónok támadását (Star Wars – Episode II). Mindenki nézze meg! Lehetetlen elmesélni.

Bölcskei Molnár Imre