Májusi Horoszkóp

Kos

Óriási lendülettel veted bele magad a teendőkbe. És a nagy tenni akarásban a leglehetetlenebb ügyekbe is belevágsz, aztán csodálkozol, ha kudarcot vallasz. Semmi se tud letörni, csak ha veszítesz valamiben. Ha a kudarc miatti bánatot újdonsült barátod vállán sírod ki, alighanem olyan "vigasztalásban" lesz részed, hogy nem csak a gondjaidról, de az egész világról megfeledkezel a karjaiban.

Bika

Pihenni! Pihenni! Pihenni! És nem majd! Mert az idegeid látják kárát annak az iszonyú hajtásnak, amit már hosszabb ideje folytatsz. Nem érdemes pattanásig feszíteni a húrt! A bika türelmes, terhelhető, de aztán eljön a pillanat, amikor robban! Ha nem tartasz legalább pár nap lazítást, annak a családod és körülötted lévő személyek, látják kárát, ugyanis már nem bírod visszatartani a felgyülemlett feszültséget.

Ikrek

Ezerféle dolog köti le a figyelmed, és bizony a lényegre nem tudsz koncentrálni. Ugyanígy vagy a kapcsolataiddal is, sokfelé kötelezed el magad, s közben elszalasztod az igazit. Mivel nem tudsz most annyi felé figyelni, szertelenséged miatt baleset is érhet, és nemcsak a közlekedésben, de az emberi érintkezésben is, s a testi kínnál sokszor fájdalmasabb a lelki szenvedés.

Rák

Kitűnően megállod a helyed a munkában, de csak ha van, aki megmondja, hogy mit kell tenned. Ha nincs, aki irányítson, bizony összezavarodsz, és attól tartasz, hogy hibát követsz el. Mivel ebben a hónapban a Mars uralja a tetteid, bizony nemcsak energiával leszel tele, de feszültséggel, haraggal is. Próbáld meg visszafogni kötekedő kedved, mielőtt jóvátehetetlen hibát vétesz.

Oroszlán

Kemény munka vár a következő hetekben, és a vizsgaidőszak is vészesen közeledik. De most a hiúságod erőt ad, és az a remény, hogy ha ezen az időszakon túljutsz, sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülsz. Még arra is hajlandó vagy, hogy a már megbeszélt magán-programokat lemondd, és teljes odaadással csak a feladatra koncentrálj.

Szűz

A munkában, a közlekedésben nem árt a korábbinál több elővigyázatosság, mert a balesetveszély most fokozottabb. De baleset érhet az emberi kapcsolatok terén is, mivel türelmetlenségedben olyan emberekkel is vitába száll, akik pedig eddig csak a javadat akarták, esetleg figyelmetlenségedben szélhámosok csapdájába eshetsz.

Mérleg

Míg a Kos mindent képes eldönteni egyetlen perc alatt, addig neked napokra, hetekre van szükséged, hogy határozni tudj. Fontolgatsz, mérlegelsz, gondolkodsz, s közben egyre jobban belefájdul a fejed a kínba, hogy választ kell adnod. Mert nemcsak a munkában, de a magánéletben is egyre többször kerülsz válaszút elé. Barátságok szakadnak meg, új kapcsolatok születnek májusban.

Skorpió

Rendkívül erős egyéniség vagy, így a következő hetekben alighanem megint az öntörvényű viselkedésed miatt kerülsz szembe a világ konzervatív elvárásaival. Környezeted nehezen fogadja el (az egyébként logikusnak tűnő) álláspontod, ellenfeleid pedig úgy érzik: sikerül végre legyőzniük. Ám te olyan, mint a főnix, bármikor újraéledsz, és a legkilátástalanabb helyzetben sem adod fel. Igazad van!

Nyilas

Lelki egyensúlyod még elég labilis, rengeteg ugyanis a gondod, és úgy érzed, sosem érsz az alagút végére. Ne add fel, már sokkal kedvezőbb a helyzeted, mint gondolnád, csak még nem veszed észre, a karnyújtásnyira lévő segítséget. Mostani morózus hangulatodtól nemcsak te szenvedsz, de a barátod is. Ha ezt az időszakot békében átvészelitek, az annak a bizonyítéka, hogy tényleg jól választottatok.

Bak

Szívós kitartásod irigyli a világ, s joggal. Most is ennek köszönheted, hogy reménytelennek látszó ügyed végül is jóra fordul. Más már régen lemondott volna róla, de te egy buldog makacsságával hajtasz, és célba is érsz. A hosszú háborúskodás, az állandó stressz azonban meglehetősen próbára tette az idegeidet, nem csoda, ha magányra vágysz.

Vízöntő

Az Ikrek jegyén átvonuló Vénusz és Mars aktivizálja vállalkozó kedved, és így nemcsak a munkában vágsz neki egy bizonytalan kimenetelű vállalkozásnak, de a magánéletben is “kipróbálod az erődet”. Az eredmény itt is, ott is siker! Csak nehogy a fejedbe szálljon a dicsőség, mert azzal tönkretehetsz mindent.

Halak

Alaptermészetedből adódik, hogy segítőkész vagy, ám ezt olykor már túlzásba is viszed, és kéretlenül is beleavatkozol mások dolgába. S bár segítő szándékkal teszed, akkor is magadra haragíthatod az embereket. Csak akkor segítsél, ha erre megkérnek, és csak abban a dologban, amivel megbíznak! Ha sikerül betartanod, megmarad a lelki nyugalmad.