Árgyelán Klára:
Mai mese
A Lény hatalmasnak tűnt, amint zöld pikkelyes teste fölé tornyosult. Amint megpróbált félreugrani útjából, a ragacsos, kígyószerű nyelv utána csapott. Szerencsére célt tévesztett, hála az alaposan begyakorolt Tro-féle “légugrásnak”, mely abból állt, hogy kivitelezője acélos izmainak köszönhetően ugrás közben irányt váltott. A narancsvörös szemű, állatnak tűnő kreatúra ezúttal mássa
l próbálkozott. Parázsló szemét Gerusra szegezvén egy másik világba hipnotizálta őt.Mihelyt a két tekintet összekapcsolódott, jutott eszébe a férfinak tanára, Tro intelme, mely a varázslás eme tudományára hívta fel a figyelmét. Eszerint bizonyos lények készek áldozatukat más világokba magukkal rántani, azt remélvén, ott majd legyőzik őket egy más formát magukra öltve.
Azonban a baj megtörtént, s Gerus most egy erdőben találta magát. Alighogy eljutott tudatáig az erdőben uralkodó szokatlan avarillat, mikor feltűnt előtte a Lény s tényleg formát váltott, ezúttal hozzá hasonló, magas, izmos emberi külsőt vett fel. Kezében hatalmas kardot lóbált, s már éppen Gerusra támadt volna, mikor a közelben csatakiáltások harsantak fel s egy rémült őz rohant át a tisztáson, nyomában őrült módjára üvöltöző más emberi lényekkel. Gerus egy óriási, vastag kérgű fa mögött keresett menedéket, és még éppen látta a dühösen horkantó Lény sárga szemében felizzó, kiolthatatlan bosszúvágyat, mielőtt az köddé vált. Gerus a fa mögött megbújva máris azon töprengett, hogyan fog ő ebből a világból kiszabadulva hazajutni; haza, ahol hat éves kisfia várja nap mint nap.
Tudta, hogy nem lett volna szabad egyedül hagynia a kisfiút Tro-val, de neki küldetése volt, mint már annyiszor. Ám mindig hazatért, sikerrel legyőzve a világukat veszélyeztető rémséges szörnyeket, de ezúttal kudarcot vallott. Az egyetlen lehetőség, ha megtalálja a sárgaszemű szörnyet, mely segíthet visszajutnia vagy ha ez is a Szörnyek Világa lett, akkor az itt élőkre kell hagyatkoznia.
Mivel a zaj, amit az őket kergető lények okoztak, már elhalt, előjött a fa mögül és szétnézett. Most vette csak észre, hogy a fák tűlevelei élénkzöld színben pompáznak, s csodálatos virágillatot is érzett, melyet a fák alatt élő pompás, ezerszínű virág bocsátott ki. Szomorúan gondolt vissza saját, sivár világára, melyben színek már nem is léteztek s ismereteiket ősrégi könyvek egy-két megfakult oldalából szerezték mindarról, amit TERMÉSZET-nek hívnak.
Bódultan hajolt a virágok fölé, mikor egy bíborvörös példány felnyitotta szemeit, melyek addig a kehely mélyén rejtőztek, és rámosolygott.
-Locsolj meg, s cserébe letéphetsz! – szólt hozzá bársonyos hangon.
Gerus (leküzdve meglepetését) megszólalt:
-Nem téplek le! – felelt, mire a virág döbbenten nézett rá. Gerus folytatta:
-Ha letépnélek, hamarabb meghalnál, s más már nem tudna gyönyörködni benned. Élj tovább! Itt a víz – vette elő kulacsát, s mivel már csak kevés víz volt benne, mindet a virágra öntötte.
-Köszönöm - sóhajtott ő jólesően. –Másképp gond
olkodsz, mint az itteni emberek – folytatta még a fejét ingatva.(Szóval ez a világ az embereké! – gondolta a férfi magában, s felsóhajtott. Ő is embernek született 30 évvel ezelőtt egy másik emberi világban, ahol azonban mára a lények különféle alfajai ve
tték át az irányítást.)-Hogy gondolkozik a többi ember? – kérdezte a bíborszínű virágtól.
-Mások letéptek volna s eldobnak, mivel már semmit sem tudnak értékelni. Sőt, a szavamat sem hallották volna, mert önző módon ők már csak saját magukra figyelnek. Az
ért szóltam hozzád, mert kíváncsi voltam, te milyen vagy. A nevem Bitten. S ha egy kis békességre vágysz, csak keress a virágok között. Az én családom még mindig optimista, de a többiek – mutatott maga köré – már csak a napfénnyel és a széllel beszélnek. S ne feledd: keress akkor is, ha boldogságra vágysz! – mosolygott mindentudóan a karmazsinvörös virág s becsukta szirmait.Gerus felállt s (céljait továbbra sem feledvén) elindult keresni valakit, aki mágikus képességeivel segíthet rajta.