Zanzibár

Az előző suliújságban már elolvashattátok a Dorkával készült riportunkat, most itt van a Zanzibárral készült. A beszélgetés nagyon jó hangulatban telt, sokat nevettünk. A csapat tagjairól csak annyit tudunk mondani, hogy nagyon jó fejek és aranyosak. Nagy élmény volt a velük való beszélgetésünk.

Rita:- Nekünk bejött. Jó sulinak tűnik. Én úgy gondolom, hogy egy normális középiskolai hangulat van itt.

Rita:- Igen láttunk. Ezt néztem is, mert amikor én gimis voltam, ilyeneket nem engedtek meg.

Sidi. – Egyébként nekem kellemes meglepetés volt, teljesen. Mert végül is ezek a dolgok nem rosszat hirdetnek, hogy valaki raszta hajú vagy ilyesmi. Ugyanis, amikor mi voltunk gimisek és ehhez hasonlóan néztünk ki, egyesek úgy gondolták, hogy magával érthetően, mi biztos rossz emberek vagyunk, pedig ez egyáltalán nincs így. Úgyhogy, ha a fiúknak ebből nem lesz semmi bajuk, és én kívánom, hogy ne legyen, akkor üzenem nagyon tuti a stílusuk és tartsanak ki mellette.

Rita: - Az én kis országomban rendőrként funkcionáltam. Pont szilveszter éjszaka szolgálatban voltam, és egy autó közeledett felém. A srácok ültek benne, és kissé illuminált állapotban kihasználták az úttestet. Leállítottam őket. Már ismertük egymást látásból, meg Ceglédre jár a zenekar, és hát Cegléd kis város, mindenki ismer mindenkit. Egyébként a srácok már előtte hobby-zenekarokban zenéltek, és én mindig ott buliztam. Ezáltal megenyhült a szívem és elengedtem őket. Már akkor énekest kerestek a Zanzibárba, már akkor megvolt a négyes felállás, csak pluszban egy énekes hiányzott. Úgy örültek, hogy elengedtem őket, hogy még ott a helyszínen tiszteletbeli énekesnőnek avattak, pedig még nem is hallottak énekelni. Ez akkor még teljesen vicc volt, egy poén.

Rita: - Nem.

Rita:- Soha nem voltam, ilyen csengő-bongó hangú. Egyébként gimis éveim alatt énekkaros voltam, mondjuk a karvezető később kirúgott, mert dohányoztam és rendetlenkedtem. Mivel ez egy igen neves énekkar volt, utazott világ szerte, minden felé, de hát én sehova sem mehettem, mert mindig rosszalkodtam és kirúgtak. Egyetlen útra vitt el, ez Erdélybe vezetett és az első este lebuktam, hogy a WC-ben cigiztem. Ezután megköszönték az eddigi munkám, majd elbocsátottak.

Rita.- Mezo-altos voltam. Először betett mezo-szopránba, mert alapvetően az énekhangom magasabb, mint a beszédhangom, nem ennyire rekedtes. De az után kértem, hogy jobb lenne nekem, mezo-altban és, ha lehetne, tegyenek át.

Rita: - Persze. Nekem már gimis elsős, másodikos koromban volt Egy csörömpölős zenekarom, ez egy lány zenekarnak indult, amivel körülbelül egyszer próbáltunk, de azt is végig röhögtük. Szóval az egyik barátnőmnek, volt egy szedett-vetett dobszerkója, én pedig, autodidakta módon, ilyen tábortűz szinten, megtanultam például Bródy dalokat, akkordokkal, pengetve játszani.

Rita: - Igen, tehát amikor rádöbbentem arra, hogy szeretnék énekelni, akkor a rock felé tendáltam. Előtte viszont, általános iskolás koromban, rapper voltam. Lógott rajtam az összes cuccom, a tesóm holmijaiba jártam, a fenekem alatt, a térdemen hordtam a nadrágom ülepét. Majd, mikor már rádöbbentem, hogy szeretnék énekelni, akkor már a rock felé hajlottam.

Rita: - Igen, Alanis Morissette. Egyébként tőle játszunk is három dalt. És a nevét rátetováltattam a karomra.

Rita:- You learn…, You are a no, Ironic.

Rita:- Olyan három hete, még nagyon friss.

Rita:- A neve, az arca, plusz egy tenyér, ami fog egy tojást és a tojásban van benne az arckép.

Rita:- Mindig, gyakorlatilag. Mi a szabadidőnket is együtt töltjük, mint egy nagyobbacska család.

Rita:- Halálra röhögjük magunkat, nem azt mondom, hogy nincsenek összetűzések, mert ugye néha van olyan dolog, amit meg kell beszélnünk, de nincs olyan, amit ne tudnánk megoldani.

Sidi:- Én is, de Gabi az nem.

Gabi:- Azt hiszem, én is az voltam, igaz tanultam, de inkább, azt mondanám a linkek közé, tartoztam.

Sidi:- Sajnos linkek voltunk, de megjegyzem, ez nem követendő példa.

Rita:- Igen, lógtunk órákról, cigiztünk a szünetben és az igazgatói irodáig vezető úton gyakorlatilag, már kívülről tudtam, hogy melyik kép, melyiket követi és már otthonosan ültem le az igazgatói szobában a székbe.

Rita:- Az enyém a kutyus, Klumpának hívják és őt Miskolc mellett találtam az út szélén.

Rita:- Igen, imádom az állatokat.

Rita:- Nem feltétlenül, minden állatot, végül is mindegyiket szeretem, tehát ami élőlény és tudom, hogy az emberre van utalva.

Sidi.- Nekem volt egy csomó macskám, csak egy néhány meghalt, az egyiket pedig odaadtam Rita egyik barátjának, hogy vigyázzon rá. De van egy kutyám.

Gabi:- Én is macskapárti vagyok. Nekem is volt, most már az anyukámnál van.

Rita:- Egyelőre ezt még így nem tudom megmondani. Én mindegyiket szeretem valamiért. De talán, ami leges-leges-legközelebb áll hozzám, az szerintem a “Téged várlak. “. Azt a számot szeretem a legjobban.

Sidi:- Hál Istennek pozitív volt a fogadtatás. Kaptunk sok levelet, a mai napig sok levelet kapunk.

Rita:- Igen, gyakorlatilag igen. Már egyre többen fölismernek.

Gabi:- Nagyon kiskorunk óta erre készülünk mindannyian. Szerettünk volna egy zenekarral eljutni, arra a szintre, hogy mindennapi elfoglaltságunk legyen. Így hát nagyon örültünk, amikor kezdett körvonalazódni, hogy ez a dolog menni fog.

Rita:- Átlagban 3 és 5 között.

Rita:- Programfüggő, tehát, hogy melyik hely, milyen műsor időre tart igényt.

Sidi:- A szendert az egy másfélórás koncert, ami körülbelül 14-16 dal. Persze van olyan, amikor a műsoridő 45-50 perces, akkor kevesebbet lehet játszani.

Gabi:- Ilyenkor a saját dalainkon kívül, feldolgozásokat is játszunk. Például, most nem rég, megcsináltunk egy Geri Halliwell számot. Ami hasonlít az eredetihez, de mi egy nagyon durva punk zenét csináltunk belőle.

Rita:- Igen. Teljes mértékben. Gyakorlatilag a zenekar előtt is így néztünk ki.

Gabi:- A lényeg az, hogy ezek olyan dolgok, amiket egyrészt nem tartunk fontosnak, hogy hogy nézünk ki, tehát nekem most simán lehetne hosszú hajam is vagy bármilyen más, valójában nem számít, mert a zene a fontos. Igazából hirtelen jön egy ötlet, hogy mondjuk, legyen piros a hajam, és akkor befestem pirosra. Annyira nem fontos a külsőség. Lehet, hogy holnap kiszőkíttetem a hajam, de az is lehet, hogy kopasz leszek. Értitek, nem a külső számít, hanem a zene és a mondani való, a szöveg.

Rita.- Főként klubokban.

Rita:- Természetesen más. A mai napig vannak klub fellépéseink. Én konkrétan szeretem a klubkoncerteket, mert egy kicsit családiasabb a légkör. Jobban tudsz foglalkozni a közönség minden egyes emberével. Ellentétben, ha mondjuk, van egy nagyobb koncert és előtted áll tízezer ember, az más. Például, amikor én másodszorra voltam ekkora közönség mikrofonnal, először nem tudtam magam hova tenni és megilletődtem, de nagyon jól esett, hogy ennyi ember kíváncsi volt ránk és tapsolt. Másfélék, de mind a kettő másért jó.

Gabi:- Gyakorlatilag épp ez lenne a lényeg, hogy az egyiknél az ember átérzi, hogy milyen sok emberhez szól egyszerre és ilyenkor, érezi a felületességet, a másik esetben viszont az érzi, hogy személyekhez szól, mert látja az arcukat, egy kis klubban.

Sidi:- Mind a kettőnek, megvan a sajátos varázsa.

Gabi:- Én ki is kaptam. Az anyukámmal, e miatt sokat vitáztam.

Rita:- Az én szüleim is a mai napig, azt mondják, hogy kislányom te, úgy öltözöl, mint egy lelenc gyerek, mintha a kuka mellől szedtünk volna föl. De ezt elnézve nagyon büszkék rám, örülnek a sikereimnek.

Sidi:- Vámos Miklósnak van egy, bár című könyve, ezt a könyvet olvastam, majd később a többiek is, és ebben a könyvben rengetegszer esik szó zanzibár szigetéről, ami egy sziget Afrika keleti partjainál és volt Budapesten a 40-es 50-es években egy ilyen szórakozó hely, ahova a lecsúszott egyetemisták, művészek és színészek jártak. Innen jött ez a név, kellemesen zizegős. A zenekar minden tagjának tetszik.

Herczeg Flóra. Forgó Marianna 9.A