Jónás Mónika

Bölcs öreg beszéde

Ha lelked háborog, mint a tenger

Tárd föl szíved, s megbékél a lelked,

Ha kérded kinek? Kit érdekel mi

Nyuvasztja szegény életem.

A válasz: engem.

Törd föl láncaidat,

S meséld el mi történt.

Mi keseríti az embert,

Ezen a féltekén.

Kinyitott lelkedből,

Mint könyvből olvasok,

S betűiből rímeket forgatok

S e háborgó tenger megnyugszik vala

Nyisd ki lelked, s föltárul az ég maga.

Jónás Mónika

Szerelem

Néha édes, mint a méz

Belekóstolni sose félsz.

Ám azonban lehet keserű,

S az élet nem oly gyönyörű.

Mikor édes? Mikor csókjától

Mindig eltévedsz.

Mikor mint falevél a fuvallatra

Úgy kél lelked szárnyakra.

Ha meg keserű, mint árva kő,

Nem dobban, nem szólal, s ha jő az esti fagy,

Darabjaira törik szét,

S darabjait a szél morzsolja szerteszét.

Becsüld meg hát a szerelmet,

Mert az élet nem ismer kegyelmet

S egy széthullott szív nem forr össze soha

Mert elfeledni a nagy Ő-t nem tudod soha.