Télen a Pilisben


    A téli túrának is lehet szépsége - na de éppen a Rám-szakadékban? 1997 februárjában minden vágyunk az volt, hogy ismét a hegyekbe kiránduljunk. A Pilis-hegységet szemeltük ki, és szerencsére elfogadható szállást is tudtunk rendelni Dobogókőn a Margit Szállóban. Van ugyan a közelben egy igazi turistaház is, az Eötvös Lóránd menedékház, de akkor éppen felújítás alatt állt, így oda nem mehettünk.

    Kis létszámú csapatunk a két kísérő "tanár"-ral együtt is 9 főre rúgott. A hétvége mindig nagyon rövid, így pénteken már elindultunk. Vonatoztunk, buszoztunk, és sötét volt már, mire megtaláltuk helyünket.

    A szálló mellett van egy komoly hotel is, ahol konferenciákat, összejöveteleket is szoktak tartani. Étteremmel is rendelkezik, amit mi rögtön ki is használtunk. Szerencsére a mezei gyaloglászókat is beengedik. Szinte mindannyian rántott sajtot vacsoráztunk. Nagyon finom volt. Később igen gyorsan álomba szenderedtünk.

    A szombati nagy kaland a Rám-szakadék néhol láncokkal biztosított szurdokvölgyében való leereszkedés volt, ami a jeges, havas terepen egyáltalán nem bizonyult könnyűnek, egyesek számára kifejezetten félelmetesnek tűnt. Mondanom sem kell, hogy az élen mindig a diákok jártak, mi ketten kísérők le-lemaradoztunk, és próbáltuk keresgélni a legstabilabb helyeket, ahova bátran léphetünk. Ilyen persze nem sok volt. Néhol fenéken közlekedtünk előreküldve hátizsákunkat, máshol pedig Petykó mutatta, hogy hova tegyük a lábainkat. Nagyon segítőkészek voltak a többiek is, már persze aki nem félt.

    A legizgalmasabb az volt az egészben, hogy nem tudtuk, meddig tartanak ezek a viszonylag keményebb szakaszok. Amikor teljesen leértünk, kezdett kimenni a görcs a kezünkből, lábunkból, és büszkén dicsértük magunkat, hogy mennyire ügyesen teljesítettük célunkat. Közben azért a látvány sem volt hétköznapi, ahogy a meredeken emelkedő sziklafalak között osongattunk lefelé a jégpáncél alatt csordogáló patakkal együtt.

    Bár a természet ilyenkor még nem annyira barátságos, de nekünk így is tetszett. Kicsit vizesen érkeztünk szállásunkra, ahol a pihenés, szárítkozás, vacsora tartozott a fő programok közé.

    Vasárnap reggel nem keltünk korán, de túrára már sajnos nem jutott idő. Így kényelmesen összecsomagoltunk, megreggeliztünk, és a szokásos busz-vonat kooperációban hazautaztunk. A résztvevők emlékezetében azt hiszem elég erősen élnek az itt szerzett élmények, amit a mai napig emlegetni szoktunk.

   

Eme esetet lejegyezte (az saját néző pontya szerént):
Bujáki Olga

Vissza a kezdőlapra
Megy a csiga hazafelé ...

Vissza a gyalogtúrák listájához
Jártak ezek máshol is?

Megnézzük a képeket is?
Megnézzük a képeket is?