A téli túrának is lehet szépsége - na de éppen a Rám-szakadékban?
1997 februárjában minden vágyunk az volt, hogy ismét a hegyekbe
kiránduljunk. A Pilis-hegységet szemeltük ki, és szerencsére
elfogadható szállást is tudtunk rendelni Dobogókőn a Margit
Szállóban. Van ugyan a közelben egy igazi turistaház is, az
Eötvös Lóránd menedékház, de akkor éppen felújítás alatt állt,
így oda nem mehettünk.
Kis létszámú csapatunk a
két kísérő
"tanár"-ral együtt is 9 főre
rúgott. A hétvége mindig nagyon rövid, így pénteken már
elindultunk. Vonatoztunk, buszoztunk, és sötét volt már, mire
megtaláltuk helyünket.
A szálló mellett van egy komoly hotel is, ahol konferenciákat,
összejöveteleket is szoktak tartani. Étteremmel is rendelkezik,
amit mi rögtön ki is használtunk. Szerencsére a mezei gyaloglászókat
is beengedik. Szinte mindannyian rántott sajtot vacsoráztunk.
Nagyon finom volt. Később igen gyorsan álomba szenderedtünk.
A szombati nagy kaland a
Rám-szakadék néhol
láncokkal
biztosított
szurdokvölgyében való leereszkedés volt, ami a jeges, havas terepen
egyáltalán nem bizonyult könnyűnek, egyesek számára kifejezetten
félelmetesnek tűnt. Mondanom sem kell, hogy az élen mindig a diákok
jártak, mi ketten kísérők le-lemaradoztunk, és próbáltuk keresgélni
a legstabilabb helyeket, ahova bátran léphetünk. Ilyen persze nem
sok volt. Néhol fenéken közlekedtünk előreküldve hátizsákunkat,
máshol pedig
Petykó mutatta,
hogy hova tegyük a lábainkat. Nagyon
segítőkészek voltak a többiek is, már persze aki nem félt.
A legizgalmasabb az volt az egészben, hogy nem tudtuk, meddig
tartanak ezek a viszonylag keményebb szakaszok. Amikor teljesen
leértünk, kezdett kimenni a görcs a kezünkből, lábunkból, és büszkén
dicsértük magunkat, hogy mennyire ügyesen teljesítettük célunkat.
Közben azért a látvány sem volt hétköznapi, ahogy a meredeken emelkedő
sziklafalak között osongattunk lefelé a jégpáncél alatt csordogáló
patakkal együtt.
Bár a természet ilyenkor még nem annyira barátságos, de nekünk így is
tetszett. Kicsit vizesen érkeztünk szállásunkra, ahol a pihenés,
szárítkozás, vacsora tartozott a fő programok közé.
Vasárnap reggel nem keltünk korán, de túrára már sajnos nem jutott
idő. Így kényelmesen összecsomagoltunk, megreggeliztünk, és a
szokásos busz-vonat kooperációban hazautaztunk. A résztvevők
emlékezetében azt hiszem elég erősen élnek az itt szerzett élmények,
amit a mai napig emlegetni szoktunk.
|
