2004. október 8-án a BJG hősei kisebb-nagyobb csapatokban ellepték a csongrádi és a szentesi vasútállomást. A Börzsönybe indultunk három napra. Kiskunfélegyházán átszállva – némelyek hely nélkül – zötyögtünk a nyugati felé. Itt összeszedtük Kovács Péter tanár urat és hűséges társát, majd felszálltunk a Zebegénybe igyekvő vonatra.

Megérkezve mindenki nagy buzgalommal várta Karcsi bácsit, hogy megmutassa szerény hajlékunkat. Karcsi bácsi késett, de mikor felajánlotta, hogy csomagjainkat elviszi, elnéztük kis hibáját. A ház egy órai gyaloglásra volt Zebegény „központjától – már sötétedett, mire odaértünk.

A ház jól nézett ki, bár az ágyak…kicsit koszos, kicsit büdös, kicsit kevés volt, de nagyon örültünk neki. Az estét néhányan hangos énekléssel „ünnepelték”. Aztán lefekvésre került az idő. Két ember helyén aludtunk hárman (azaz nem aludtunk).

Miután éjfél körül végre elszunnyadt a társaság nagy része,  két és fél óra múlva egy „jóakarónk” lerántotta az asztalon szétdobált cuccok nagy részét. Kvázi szívbajt kaptunk és nem bírtunk visszaaludni. Az egész társaságot felvertük a hangos röhögéssel. Reggel mindenki vörös szemekkel szidta a kis akciónkat.

Miután mindenki összeszedte magát, elindultunk. Zebegénybe érve megbeszéltük, hogy a Szent Mihály-hegyen találkozunk. Persze, megint három részre szakadtunk, így most az én verziómat tudom megosztani veletek. Egy ideig együtt haladt a csoport, ám később elszakadtunk egymástól. Öten maradtunk együtt. Telefonon tartottuk a kapcsolatot a többiekkel, bár ez nem sokat segített rajtunk. Miután elmentünk a jó ösvény mellett, majdhogynem a Duna partján kötöttünk ki a hegy teteje helyett. Kaptunk – mint utóbb kiderült, felesleges – útbaigazítást egy furcsa, arra járó úriembertől, aki csöppet rossz felé vezetett minket. Később kijavította baklövését, ám akkorra már kvázi másfél óráskésésben voltunk. Tanár úrék csapata már két órája várt ránk, a harmadik csapat meg csak utánunk futott be. Miután mindenki összeszedte magát, együtt indultunk el. Lassan ránk esteledett. A dolog intenzitása ott kezdődött, hogy nem a kijelölt úton mentünk, csak térkép alapján tájékozódtunk. Átverekedve magunkat egy tanya udvarán és az oda tartozó kutyákon, megpillantottuk a szállást. Kezdtünk fellélegezni, miután több óra gyaloglás után megláttuk a végcélt. Minden fáradtság ellenére nem túl sokat aludtunk. Egyszerűen nem bírtunk. Van, aki tőlünk nem bírt, mások nem voltak a helyhez szokva.

Este még mindenki megtalálta a maga szórakozását. Volt kozmetikai szalon, zokniégetés és még sok más érdekes és fotogén tevékenység.

Másnap reggel a szokásos vörös szemek kezdtek csomagolni. Csoportokra oszlottunk. Némelyek a faluba mentek vásárolni, mások főztek, míg megint mások ágyaztak. A Zebegény-teszt kitöltése után eredményhirdetésre került sor, melynek keretén belül mindenki megkapta a maga teljesítményéért járó kisebb-nagyobb ajándékokat. Nagy sárban – akkor már farmerben – vágtunk neki az órás gyaloglásnak a vasútállomás felé. Ismét háromszor szálltunk át. Néha jobb, néha rosszabb járművön, de hazajutottunk.

Ismét élménydús, ismét izgalmas és ismét vidám volt. A csapat mára itthon van, mindenki boldog és várja a következő kirándulást KoPe tanár úrral.

Árgyellán Edina (9.D)

vissza