“Manapság divat valamihez kritikusan hozzáállni!”

- Interjú Deák Andrással -

Ha csak a legkitartóbb zenekarnak adnának lemezt, akkor is járna nekünk a siker! – állítja a szegedi, szinti-pop zenét játszó CRASH együttes szimpatikus frontembere. Vele beszélgettem a múltról, a jövőről, az elképzeléseiről, a nehézségekről, és a sors kegyelméről, egyszóval azokról a ”pofonokról, és ajándékokról”, amit egy együttes kaphat.

-Hogyan, és mikor alakultatok?

-1991. december 30-án készítettünk egy demokazettát az Ifjúsági Magazin “Demovadászat” című pályázatának felhívására, majd az 1995-ös búcsúkoncertünk után pihenőt tartottunk, s csak 2000-ben tértünk vissza újra az “Egy gondolattal” című slágerrel, ami a helyi rádiók Top 40-es slágerlistájára is felkerült.

-Hogyan jött az együttes neve?

-Teljesen hétköznapi a történet. Névkeresés közben rengeteg lehetőség felmerült, s köztük volt a CRASH is. Könnyen megjegyezhető, valamihez köthető nevet kerestünk. Régebben képregény rajongók is voltunk, és ha valami balhé adódott a történetben, vagy ha két kocsi összeütközött a képkockákon, azt a feliratot lehetett olvasni, hogy CRASH. Szeptember 11-e óta azonban már mindenki tudja, hogy ez a szó többek között repülőgép szerencsétlenséget is jelent.

-1991 körül indult a szintén szegedi Volvox, és Nyers együttes is. Milyen a viszonyotok egymással?

-Tíz év alatt nem egy bulin szerepeltünk együtt, ismerjük, és segítjük is egymást, ahol csak lehet. A Volvox például a mi házi stúdiónkban készíti a következő lemezének demóit, a Nyers együttes menedzsere pedig instrukciókkal, kontaktokkal segített minket. Mivel nem egy stílust képviselünk, így nem is zavarjuk egymást. Ki-ki tehát - kisebb-nagyobb sikerrel - járja a maga útját.

-Ti milyen fajta zenei stílust képviseltek?

-Ez a stílus a szinti-pop. Nem tudom, hogy ez a fiatalabb nemzedéknek mennyit mond, de a mi időnkben abszolút favorit volt a Bonanza Banzai, és az általa is képviselt szinti-pop stílus. Ennek akkoriban mi is élvezhettük minden előnyét, és hátrányát is. Mi is hasonló zenét játszottunk és játszunk, de fontos megjegyezni, hogy nem ugyanazt. Egy biztos: hitelesnek hiteles, amit csinálunk, hiszen valós problémákból fakadnak a témák, amiket megéneklünk, és hús-vér emberek írják a dalokat. Ebben a stílusban egyébként szinte teljesen szabad a pálya napjainkban Magyarországon, s mi ezt ki is szeretnénk használni, de így is vannak nehézségek. Pontosan ezért küzdünk, hogy vegyenek észre minket. Ebben a legnagyobb segítséget a www.crash.hu nyújtja, ahol amellett, hogy rengeteg mindent meg lehet tudni a zenekarról, zenéket és klipeket is le lehet tölteni tőlünk. Ha minden igaz február környékén lesz egy lemezbemutató koncertünk is.

-Itt mutatjátok be a “Szívdobbanások” című albumotokat is. Melyik a kedvenc számod a lemezről?

-Én igazából lassú szám párti vagyok, így a kedvenceim az érzelmesebb számok. Ha rajtam múlna, talán el sem adnánk egyetlen lemezt sem, hiszen az igazán pörgős számokkal lehet érvényesülni. Nagyon szeretem például a “Szép vagy” című számot az albumról. A legtöbb dal, az előbb említett számhoz hasonlóan a szerelmi csalódásokról szól, s e mellett a térvesztésről. Arról az érzésről, amikor egyedül érzi magát az ember. Sokszor van úgy, hogy nem azt kapod az élettől, amit vártál.

-Kislemezetek, az “Érints meg” melyik kategóriába tartozik?

-Lassú szám is lehetne, ezért van a maxi lemezen egy lassabb verzió is, de a táncolható verziót játsszák általában a rádiók, így például a Média 6 Rádió is. Minden vidéki rádiónak elküldtük a maxi lemezt, kaptunk is válaszokat, de sajnos, nem mindenkitől. Fel voltunk és vagyunk rá készülve, hogy egy perifériáról, vidékről jött zenekarnak jó pár kört kell futnia, mire előtérbe kerül.

-Az együttesben sok tagcsere volt, és úgy tudom, hogy Lala (Kozmix) is megfordult nálatok.

-Igen. Vele nyolc hónapig zenéltünk együtt, de mivel mindketten frontember típusok voltunk, útjaink elváltak. Mai napig is nagyon tehetséges embernek tartom, és figyelemmel kísérem a pályájának alakulását. A tagcserék alapjaiban pedig nem rengették meg az együttes munkáját. Mindig azt szerettem volna, hogy az együttes háromtagú legyen, hogy egy harmadik egyéniség is színesítse az egészet. Persze ilyenkor óhatatlanul előfordul, hogy kettő összefog a harmadik ellen, s voltak is súrlódások ebből kifolyólag, de a legtöbb tagcsere a zenekartól függetlenül, magánjellegű dolgok miatt történt. Most is hárman vagyunk: Horváth József, Török Tamás, és én.

-Minden időtöket zenéléssel töltitek?

-Ami engem illet, a zene tölti ki az életemet. Amolyan énekes-menedzser típusú életet élek. Horváth József ismert számítógépes guru Szegeden, és e mellett foglalkozik a zenéléssel, míg Török Tamás építészmérnökként végzett és most is a szakmájában dolgozik a dalszerzések mellett.

-Egy ideig úgy hallottam más stílusba is belekóstoltál…

-Így van. Az énekkaros múltamból fakadóan, úgy döntöttem, hogy részt veszek egy amolyan fiú együttes alakításában, ami négy szólamban énekel. Lala lett a csapatunk producere, és így kerültünk össze egy tehetséges rapperrel, KO-val. Sok-sok kompromisszumkötés után a Sony Music gondozásában jelenhetett meg a nagylemezünk. A formációnk neve KO és a Szentek volt. A lemez megjelenése és a sok tévés szereplés után azonban, ma is érthetetlen okokból megszűnt a zenekar. A csapat tagjai pedig szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, amit azért is sajnálok, mert egytől egyig nagyszerű zenészek voltak.

-Említetted, hogy volt egy nagyobb szünet a CRASH együttes életében. Mi vett rá arra, hogy folytassátok?

-Miután a KO és a Szentek feloszlott, hazajöttem Szegedre, és megint üresség tátongott az életemben. Hiányzott a zene, a színpad. A sors akaratából aztán a CRASH tagjaival újra megtaláltuk egymást és nem volt kérdéses, hogy mindannyian zenélni akarunk. A magam részéről az adott nagy lökést, hogy a nagytakarítások alkalmával előkerültek a régi demók, amiket újra meghallgattam, és rájöttem, hogy még jelentenek nekem valamit a zenék. De ugyanezen alkalmakkor megtaláltam a sok nekünk írt rajongói levelet is, és úgy döntöttem, hogy folytatnom kell. Most már “csak” dolgozni kell az ügyön és reménykedni abban, hogy a sors még kegyesebb lesz hozzánk, mint volt.

-Mi a véleményed arról, ami manapság folyik a zenei életben?

-Sajnos, minduntalan azt kell megtapasztaljam, hogy a közvetlen környezetemben több tehetséges ember van, mint azok között, akik a mai magyar popzenei élmezőnyt alkotják. Vannak persze olyanok, akik tényleg megküzdöttek a sikerért, és megérdemelten kerültek oda, ahol most vannak. Sajnos, azonban akadnak szép számmal olyanok is, akik hiteltelenek, akiket összeraknak, vagy válogatás útján kerülnek be egy-egy zenei formációba. Őket nem tisztelem és nem is tartom ezt a fajta előrenyomulást semmire. Ez a szakma mostanában túlzottan is arról szól, hogy hogyan lehet mesterségesen irányítani az egészet. Ennek “köszönhetően” aztán több millió ember leszokott a TV nézésről, és a zenehallgatásról. Ezért adhatnak el több külföldi lemezt itthon, mint magyart. A hazai közönség ezzel kimondta a véleményét; inkább külföldi albumokat hallgat, mint hazait.

-Ilyen körülmények között sosem gondoltál arra, hogy abbahagyod?

-Soha. Még akkor sem, amikor a közvetlen környezetemben éreztették velem - azok, akik jót akartak - hogy kevesebb fájdalommal járna, ha másba fognék. Én azonban betege vagyok a zenének, s így sosem adnám fel. De már csak azért sem hagyhatom abba, mert még nem jutottunk el a teljes nagyközönségig, még sokan nem ismernek minket. A félig elvégzett munkát meg nem szeretem. Egyébként meg, a közönség felől érkező visszajelzésekben, arra bíztatnak, hogy ne hagyjuk abba azt, amit csinálunk. Ne feledjük el, hogy ma senki sem képviseli a szint-pop zenét kedvelő réteget hazánkban. Így nem is tehetünk mást, mint hogy megpróbáljuk megtalálni azokat az embereket, akik kedvelik ezt a fajta zenét, és igyekszünk kedvezni nekik.

-Ha újra kezdhetnéd…

-Ha újra kezdhetném, ugyanezt csinálnám. Sok dolgot ad nekem ez a szakma. Rengeteg embert megismerhetsz a zene, a zenélés kapcsán, pusztán azzal, hogy benne vagy a pörgésben, és jársz fellépésekre. Egyébként is, ez egy kitörési pont számunkra a hétköznapi élet szürkeségéből, plusz ott van az olthatatlan alkotói vágy, az exhibicionizmus…

Kurusa Nikoletta

Szeged